Szelektív mutizmus szülői szívvel

Vannak a hétköznapok, amikor egy anya csak teszi a dolgát, nagyon nehezen tűnik fel az embernek, hogy kap-e ezért bármiféle viszonzást, ezt főleg a gyerekeinktől nem várjuk. Ha kapunk, akkor örülünk és kész.  Ahogy növekszik a kisebbik gyermekünk és ő nem szelektív mutista, egyre jobban úgy érzem, hogy nagyon megerősít lelkileg és figyel rám. Amikor a kislányom (ő szelektív mutista) pattanásig feszíti az idegeimet, sokszor úgy érzem, hogy nem tudok rá hatni, mintha, nem is figyelne mások érzéseire, csak a sajátjaira. Rá kellett döbbennem, hogy ő nem egy empatikus ember. Amit most ebben a blogbejegyzésben szeretnék tisztázni, hogy ne éljük meg negatívumként, még akkor sem, ha ezzel igazán nehezen birkózunk meg időnként.

Rossz érzést kelthet bennünk szülőként, hogy mindent megteszünk a gyermekünkért, sőt még annál is többet, főleg, ha egy különleges bánásmódot igénylő gyerekről beszélünk. De mit kapunk vissza? …legfőképpen semmit, vagy csak alig valamit. Amikor meg kapunk egy kis szeretetmorzsát, azt meg hajlamosak vagyunk túlértékelni, hiszen kitörő örömmel fogadjuk, de egy mutista kisgyermek esetén ezt nem igazán lehet ilyen hevesen kimutatni, csak visszafogva, mert könnyen visszahúz a csigaházába. Sokszor érezhetjük úgy, hogy még elég szeretetet sem kapunk tőle. Fizikai érintés helyett, inkább ellök magától és rossznéven veszi, ha megöleljük. Én személy szerint egy nagyon empatikus embernek tartom magam, és sokszor azt gondolom talán ezért lettem én az anyukája, hogy könnyebben megértsem őt. Mivel azonban én nagyon érzelgős vagyok, sokkal többször igényelném a fizikai érintést és az összebújásokat, simogatásokat. Én ezekből is töltekezem, de ő nagyon ritkán engedte ezt meg nekem. Szerencsére, ahogy haladunk előre a fejlődés útján, úgy egyre többet kaphatok belőle.

Tisztáznunk kell, hogy ő ezt nem ellenünk teszi. Máshogy érzékeli a világot és mások az igényei. Nem feltétlen kell szelektív mutistának lenni, ahhoz, hogy ne alakuljon ki az emberben megfelelő mértékű empátia. Minden emberben jelen van a hajlam, de más-más mennyiségben jelenik meg bennünk. Az empátia az a képességünk, ami segít bennünket megérteni a körülöttünk lévők érzéseit, beleélhetjük magunkat más helyébe és jobban ill. könnyebben tudunk reflektálni a gondjaira, vagy egyszerűen csak a viselkedésére. Aki nagyon empatikus az könnyebben észreveszi a környezete igényeit, hamarabb leszűri az emberi kapcsolatban, viselkedésekben rejlő mögöttes érzelmeket.

Aki empátia hiányában van, ő nem igazán érzékeli a többi ember érzését és saját magát is kevésbé reflektálja környezete által. Gyakran megpecsételődhet túl önzőnek, vagy magának valónak. Azonban egy ilyen kisgyermek anyukájaként biztosan kijelenthetem, hogy nem erről van szó. Az a fajta magatartás, amit sokszor nehéz kibírni, nem nekünk szól. Ezeket nem ellenünk szánja a kisgyerek. Igazából észre sem veszi, ha bosszúságot vagy akár megjegyzésével ill. fizikai távolodásával fájdalmat okoz. Ez nekünk valóban lehet rossz érzés, vagy akár sértő, de ő maga ebből mit sem vesz észre. Az empátia hiánya bizonyos szempontból egy védelmi hálót is jelent a számukra, hiszen kevésbé hat rá más hangulata. Gondolatban könnyen kizárja magát az őt körülvevő világból, ha akarja. Gyakran megfigyelővé válik, ezáltal pedig objektívebben látja a különböző helyzeteket. Tehát, mint mindennek, ennek is van előnye.

Természetesen az empátia jól fejleszthető. A kislányom esetében például remekül beválik az észszerű magyarázatok, a belátás módszere. Gyakorlatban próbálom megértetni vele, hogy például amikor észre sem veszi, hogy mennyit takarítottam és gond nélkül borsot tör az orrom alá azzal, hogy például módszeresen teleszórja a padlót tökmaggal és nézi a reakciómat, akkor a tettek mezejére próbálok lépni. Ilyenkor először is próbálom megfogalmazni, hogy mit érzek, hogy ez milyen rossz érzés nekem és sokkal jobban örülnék, ha ő is vigyázna a rendre (Ez alatt még véletlenül sem azt értem, hogy nem játszhat, pakolhat szét.), ha pedig esetleg nevet rajtam, én is megteszek vele valami hasonlót. Például kiborítottam két játékos kosarát és ezt most neki kellet rendbe rakni utánam, pedig nem ő csinálta. Láttam a döbbenetet az arcán, de úgy érzetem, hogy mivel mindezt mérgesen, de viszonylag higgadtan elmagyaráztam neki, megértette. Tudtunk egyet előre lépni. Ilyenkor, ami még nagyon sokat segít nekünk, az érzelmi intelligenciájának fejlesztése. Rengeteg mese áll rendelkezésünkre, melyekkel ezt fejleszthetjük. Kifejezetten szereti, és csak ajánlani tudom Kádár Annamária meséit. Segítenek nekik megérteni, hogyan éljük meg érzéseinket, az érzések természetesek, ha negatívak, ha pozitívak. Fontos, hogy megtanulja kifejezni, ami benne zajlik, ezért rengeteget beszélgetünk ilyesmiről. Amikor kimondjuk az érzéseinket, talán meg is világosodunk, hogy mivel állunk szemben és egyszerűbben megtaláljuk a megoldáshoz vezető utat. Ez utóbbi mondatom nem csak a gyermek, hanem a szülők életére is igaz.