Amikor születik egy gyermekünk egy óriási „érzelemcsomagot” kapunk vele együtt. Tele pozitív érzésekkel, mint az öröm, a bizalom, a megértés, a kölcsönös odaadó szeretet. Ezek természetesen örökre meg is maradnak, ebből táplálkozunk. Aztán, ahogy az ember elkezd szülővé válni, a sok jó mellé rengeteg negatív érzelem is társulni kezd. Ilyen például a bűntudat, a bizonytalanság, a társas magány és még sorolhatnám. Ha egy szelektív mutista kisgyerek anyukája vagy sok-sok hasonló érzelemmel kell megküzdened. Ezek mellett azonban rengeteg olyan élményben lesz részed, amelyet időnként iszonyatosan nehéz feldolgozni, mert újra és újra fájdalommal jár...
Fáj, hogy megítélnek mások, mert a gyermeked „még” köszönni sem tud.
Fáj, hogy megvető pillantásokat kapsz, mert ez a gyerek biztos nem véletlen lett ilyen.
Fáj, hogy nem tudod mindenkinek elmagyarázni, hogy nálatok máshogy mennek a dolgok.
Fáj, hogy mások nem olyan cserfes és boldog gyermeket látnak, mint te itthon.
Fáj, hogy bizonytalan vagy, miként teszel jót. Elég szigorú vagy-e vagy túl elnéző.
Fáj, hogy nem érintheted meg akkor, amikor szeretnéd, mert nem mindig viseli jól.
Fáj, ha elfogy a türelmed vele kapcsolatban, mert nem érdemli meg.
Fáj, hogyha látom, hogy belemerül a rajzolásba, mert rengeteg feldolgozatlan szorongás érte.
Fáj, hogyha féltékenykedik a kistesóra, mert neki vannak barátai.
Fáj látni, hogy néha még mindig bepisil és ez mennyire bántja, mert teljes mértékben tudatában van, hogy nagy már ehhez.
Fáj, ha a riadt tekintetét látom, mert valaki nekiszegezett egy kérdést.
Fáj, hogy tudja, mikor kellemetlenül érzem magam mások előtt.
És mindeközben rettentően félek is…
Félek, mert nem tudom, lesznek-e valaha barátai.
Félek, hogy amikor otthagyom az óvodában, ne történjen vele semmi olyan, amit nem mer itthon elmondani.
Félek, hogy talán soha nem fogják mások megismerni, milyen csodálatos gyermek valójában.
Félek, hogy fel kell-e menteni majd a szóbeli felelések alól.
Félek, hogy kiközösítik majd.
Félek, hogyha nem vagyok vele, mások mit mondanak neki, jól szólnak-e hozzá.
Félek, hogy kamaszkorában meg tud-e majd küzdeni azzal a hormonális érzelemhullámmal, ami rá vár.
Félek, hogy lesz-e valaha családja, gyermekei.
Félek, hogy milyen munkahely lesz majd a nekivaló, amelyben kiteljesedhet és önmaga lehet.
És mindeközben nagyon, nagyon reménykedek abban, hogy…
- jól csináljuk,
-véghez visszük,
-kimozdítjuk,
-elfogadjuk,
-megértük,
-támogatjuk,
-segítjük,
-és jól szeretjük,
mert mi tényleg mindent megteszünk, ami csak tőlünk telik.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
