Szelektív mutizmus szülői szívvel

Szeretném nektek elmesélni, hogy nagyon vártuk a férjemmel, hogy megszülessen a kislányunk és végre szülők lehessünk. Nem estem könnyen teherbe és első gyerek lévén mindent úgy akartunk csinálni, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Mi úgy éreztük sikerült is.

Amikor azonban szembesültünk vele, hogy a kislányunk #szelektív mutista, magunkat és a nevelésünket is hibáztatni kezdtük. Nem tudtuk mi válthatta ezt ki a gyerekből. Miért szorong ennyire, talán mi fojtunk el magunkban tudat alatt valamit, ami kiválthatta. Azt hiszem első körben én, mint anya saját magamat hibáztattam, aztán pedig a férjemen kezdtem kitölteni a dühömet, hiszen ő is egy zárkózottabb típusú ember. Túlzás, hogy hibáztattam érte, de ha nem is tudatosan konfliktusokat szült köztünk. A kislányomon keresztül, ahogy őt elkezdtem egyre jobban megérteni, úgy értettem meg egyre jobban a férjemet is, és kezdtem vele jól kommunikálni.

Azt is megfigyeltük, hogy nyilván a gyerek érzelmi biztonságához elengedhetetlen a biztos alapokon nyugvó, kiegyensúlyozott házastársi viszony. Szembenézni egy ilyen problémával, nagyon megerősítette a kapcsolatunkat. Ahhoz, hogy a kislányunk mellé tudjunk állni, együtt kell működnünk és meg kell tanulnunk kezelni a saját belső konfliktusainkat és a kettőnk közti konfliktusokat is. El kell fogadnunk a másikat és támogatni a személyes szabadságában, hogy a nehéz helyzetekkel, energiával telve tudjunk megküzdeni. Ne akarjunk egymással játszmázni, ne a másik kisajátítása vagy elnyomása legyen a cél. Próbáljuk meg építeni és támogatni egymást. Elfogadni a másikat és önszántunkból, szeretetből idomulni egymáshoz.

Ha konfliktus van köztünk, a mai napig a lányom megijed és látszik a rémület az arcán, borul a biztos háttér…, ezért bevezettük, hogy minden köztünk zajló vitát is elmagyarázunk neki az ő szintjén, megosztjuk vele, hogy hogyan érzünk akkor. Ez nálunk bevált, ráadásul utólag elmesélve sokszor teljesen bagatell dolognak tűnik a vita, amin túl vagyunk. Összességében azt kell, hogy mondjam, a lányunk nagyon sok jót tesz a házasságunkkal, hiszen megtanít bennünket kívülről nézni saját magunkat, így sokkal könnyebb helyesen cselekedni.

Meg kellett tanulnunk felnőttként leülni és kultúráltan megbeszélni a problémáinkat, nem egymásnak esni, nem kiabálni, nem egymást hibáztatni, hanem megoldásokat keresni. Ami még nagyon lényeges, nem elkendőzni a problémát, hanem konkrétan fogalmazni és azt megoldani a lehető legészszerűbb módon és élvezni azt, hogy nyugalom van és mindenki lehet önmaga, közben pedig mindenkinek meg kellett tanulni kezelni és megérteni a másikat és magunkat.

A #konfliktuskezelés és a #jó házasság tanulható. Ennek is már egész könyvtárnyi szakirodalma van. Én magam is sok könyvet olvastam ebben a témában. Az egyik ilyen érdekes könyv például A párkapcsolatok iskolája. Akinek van kedve és ideje beleásni magát a Hidak egymáshoz vagy az Emberi játszmák című könyveket is jó szívvel ajánlom.